Fontos szerepet játszik a fa a teremtés történetében

Svát hónap 15. napja, vagyis a mai napon ünnepelt tu bisvát eredendően mezőgazdaságú jelentőségű jeles nap. A zsidó vallásjog szempontjából ez a nap a fák újéve, ez a nap határozza meg a fák életkorának számítását, ami viszont a tized, az orla (a fa első három évében termett gyümölcs) és a smita (hetedik év) szempontjából fontos.

 Mivel a fák születésnapját nem tudjuk úgy megállapítani, mint az emberét, ezért szükség van egy meghatározott napra, amihez viszonyíthatunk. Ez a nap a tu bisvát.

Mivel tu bisvátkor a szukotkor kezdődő esős évszak nagy része már a hátunk mögött van Izraelben, ezt a napot szemelték ki bölcseink a fák újévének (Talmud, Ros hásáná 14a). A középkori tudós tórakommentátor, Rási (1040-1105) ezt tovább magyarázta, és szerinte a földet erre az időpontra annyira átáztatták az új év esői, hogy a fákban a nedvek életre kelnek, és ez lehetővé teszi a bimbózást. Az addig kizárólag jogi-mezőgazdasági jelentőségű napnak az 500 évvel ezelőtt élt cfáti kabalisták adtak mélyebb jelentést. Szerintük tu bisvát az első emberpár bűnét, a tudás fája gyümölcsének megízlelését hozza helyre.

A hetiszakasz és az ünnepek flórája és faunája című sorozatunkban mi sem természetesebb, mint hogy a fákról mesélünk olvasóinknak.

A fák jelentőségét a zsidó hagyományban mutatja, hogy már a teremtés történetében fontos szerepet játszanak és innentől kezdve végigkísérik a zsidóság útját, mind a valóságban, mind pedig a kiterjedt irodalomban. A tórai történeteket kiegészítő midrás (Kohelet Rábá) például így ír:

„Amikor Isten megteremtette az embert, megmutatta neki az Édenkert összes fáját és azt mondta: Látod, milyen csodálatosak és dicséretre méltóak a műveim? És mindent, amit teremtettem, neked teremtettem. Légy óvatos, és ne tedd tönkre, ne rombold le a világomat, mert ha így teszel, senki nem jön utánad, hogy kijavítsa azt.”

Az Örökkévaló azért az Édenkert fáit és nem magát a kertet mutatta meg az első embernek, mert a fák képviselik a teremtett természetet, a Teremtő művét.

A fák a növényvilág csúcsát jelentik, élővé és életet adóvá alakítják a meddő és élettelen földet. A fák élőhelyet adnak és biztosítják az állatok és az emberek számára fontos élő környezetet is, ahogy a midrás mondja: „az ember a mező fája”. Ezért mondta az ismert középkori filozófus és kommentátor, Rábénu Becháje, hogy „Magyarázóink szerint az ember élete és étele a mező fájából ered… és egy bölcs és értelmes népnek nem az az útja, hogy szükségtelenül leromboljon bármit, ami értékes. Ezért nem szabad kivágnunk a mező fáját, hanem sokkal inkább meg kell őriznünk a rombolástól és a sérülésektől, és használnunk kell [amit ad nekünk].”

Egy másik midrás (Vákjikrá rábá) szintén az Édenkertből indul ki. Azt mondja, hogy nagy változások kezdetén fontos, hogy az ember először megteremtse a szükséges életteret. Azt mondják bölcseink: kövesd az Örökkévalót, vagyis tegyél úgy, ahogy Ő cselekedett. Amikor Isten megteremtette a világot:

„És ültetett az Örökkévaló Isten kertet Édenbe, kelet felől és odahelyezte az embert, akit alkotott. És növesztett az Örökkévaló Isten a földből mindenféle fát, kívánatosát a tekintetre és jót az eledelre; az élet fája pedig a kert közepén volt, meg a jó és rossz tudásának fája.” (1Mózes 2:8-9)

Innen tudjuk, hogy amikor a zsidók bevonultak Izrael földjére, az egyik legelső és legfontosabb feladatuk a faültetés volt. A mai napig ez Izraelben tu bisvát ünnepének egyik legfontosabb hagyománya: a netiot, a faültetés. Ez egyébként egy igen fontos micva is, a jisuv háárec – Izrael földje benépesítésének parancsolata. E parancsolat kötelez minket arra, hogy megfelelő életteret alakítsunk ki az Örökkévalótól kapott országunkban, ahol egy egész társadalom képes magas szinten funkcionálni. Ehhez elengedhetetlenül szükséges a föld ökológiai integritása és a fenntarthatóság, amihez a növényvilág folyamatos megújulása szervesen hozzátartozik. Ilyen előzmények után nem meglepő, ha a zsidó hagyomány külön áldást szentel a fáknak. Ez a birkát háilánot, a virágzó gyümölcsfákra mondott áldás, melyet másfél (szökőévben két és fél) hónappal a fák újéve után, niszán hónap újholdjától kezdve mondhatunk el egy hónapon át.

Bölcseink azt is elmondják, hogy a fák eredetileg teljes egészükben fogyaszthatóak voltak. Ha azonban mindenestől megennénk a fát, azzal egyszersmind megszüntetnék a megújulásra való képességüket, amit egyszer elfogyasztottunk, az nem terem még egyszer. Ehelyett, mondja megint csak egy másik midrás (Berésit rábá) csak a gyümölcsöket fogyasztjuk, a fa pedig teljességgel érintetlen marad, hogy újabb és újabb ehető gyümölcsöket hozzon.

Mit tanulunk ebből? Azt, hogy nem rombolhatjuk le a környezetünket kizárólag a rövid távú hasznot figyelembe véve. Végig kell gondolnunk, hogy a fa termőképességének megtartásával és csakis a gyümölcseinek a fogyasztásával ugyan lehet, hogy egyszerre kevesebb élelemhez jutunk, mint ha az egész fát megennénk, ám hosszú távon ez a fenntarthatóság kulcsa. A klímaválság korában különösen fontos üzenet ez, melyet Isten már a világ teremtésekor figyelembe vett.

Tu bisvát azzal, hogy a fákra és azon belül a gyümölcsfákra irányítja a figyelmet, segít abban, hogy friss szemmel tekinthessünk a teremtésre, hálásak legyünk a Földért, amit az Örökkévalótól kaptunk és a fákért, amit adott nekünk. Ha ezt felismerjük és ennek akár szóban, akár tettekkel hangot is adunk, akkor egy további micvát teljesíthetünk, és az egész világ számára fényként szolgálhatunk a népek számára, utat mutathatunk a környezetvédelem és a fenntarthatóság oly fontos témakörében.

Címlapkép: Johann Siemens on Unsplash