Az áldott emlékű lubavicsi Rebbe, Menachem Mendel Schneerson rabbi 1978 decemberének legvégén, hanuka szombatján elmondott beszédében a hanukai lángok üzenetéről beszélt. Az alábbiakban ebből idézünk inspirációként olvasóink számára:
Az előző rebbe, Joszef Jicchák Schneersohn rabbi így szólt a hászidjaihoz:
„Alaposan oda kell figyelnünk arra, amit a gyertyák mondanak”.
A hanukai gyertyák ugyanis hatással vannak az egész évünkre, az istenszolgálatunkra, mivel „a micva a lámpás és a Tóra a fény”, ahogyan a Példabeszédek könyvében (6:23) áll. Minden egyes megtett micva lámpásként szolgál materiális világunk sötétségében, ám azok, amelyek látható fényt adnak, még inkább teljesítik e feladatot. Mi sem mutatja ezt jobban, mint az, hogy a hanukai gyertyákat este, naplemente után kell meggyújtanunk és az estébe nyúlóan kell égniük a lángoknak, valamint kívülre, a ház bejárata elé kell tenni, ami arra utal, hogy elsődleges céljuk a közterület (nem pedig az otthon) megvilágítása.
„A hanukai gyertyák azonban képesek arra, hogy a közterület sötétségét isteni fénnyel sugározzák be, magasabb spirituális szintre emelve ezzel az anyagi világot.”
A hanukai csoda sötét időkben esett meg, amikor az Izraelt elfoglaló görögök rá akarták kényszeríteni a kultúrájukat az ország lakóira. A makabeusoknak sikerült a hellenisták, vagyis a görögösödő zsidók befolyása ellenére sokakban elültetni a zsidó önfeláldozás (meszirut nefes) és az Istenhez való megtérés (tesuvá) szellemét, aminek segítségével képesek voltak nemcsak felvenni a harcot a görögökkel, de le is győzni őket és visszaállítani a szentélyszolgálatot. Mivel a zsidók győzelmének része volt, hogy a sötétséget világossággá változtatták, az ünnep fénye a mai napig magában hordozza ezt az energiát. Amikor sötétséggel találjuk szembe magunkat, nem elég saját magunknak fényt gyújtanunk. Világítanunk kell, el kell terjesztenünk a fényt, hogy végül a közterületet is bevilágítsa.
A hanukai fényeket nem használhatjuk semmire, csak nézhetjük a lángokat annak ellenére, hogy még égniük kell akkor, amikor már teljesen sötét van. Hogy elkerüljük a véletlen használatot is, egy sámeszt, szolgagyertyát teszünk a többi fölé, hogy az legyen az, aminek a fényét esetleg véletlenül használjuk.
„Az éjszakába nyúlóan égő lángok továbbá arra is emlékeztetnek, hogy nemcsak nappal, világosban szolgálhatjuk Istent, hanem akkor is, amikor nekünk magunknak kell megteremtenünk magunk körül a világosságot.”
Az a szokás, hogy minden nap eggyel több lángot gyújtunk meg. Bár háláchikusan, a zsidó jog szempontjából elegendő lenne minden nap egy gyertyát (és a sámeszt) meggyújtani, mégis az az általánosan elterjedt szokás, hogy minden este hozzáadunk egyet az előző napi számhoz. Vagyis e micva megtartását illetően a legtöbben a mehádrin utat, a különlegesen pontosan megtartott micva útját követik, se pénzt, se erőfeszítést nem kímélve. Aki pedig még ennél is pontosabban akarja betartani a gyertyagyújtás parancsolatát, annak az otthonában minden este minden egyes családtag eggyel több lángot gyújt meg. Sokatmondó tény, hogy ez az általánosan elterjedt szokás, még olyan helyeken is, ahol számos más parancsolat megtartása még fejlesztésre szorul.
Ez a különleges erő a makkabeusoktól származik. Amikor újra felavatták a Szentélyt, háláchikus szempontból használhattak volna ehhez rituálisan nem tiszta olajat, mivel nem volt más elérhető olaj. Ők azonban úgy döntöttek, hogy a lehető legtökéletesebben teljesítik a parancsolatot és csakis tiszta olajat használnak. Azért, hogy elérhessék szent céljukat, Isten közbeavatkozott és csodát tett, és az egy napra való olaj nyolc napig égett, annyi ideig, amennyire szükségük volt az új olaj elkészítéséhez. Ahogyan a makkabeusok különleges pontossággal tartották be a menóra lángjainak meggyújtására vonatkozó parancsolatot, úgy az egész világ ezt az útmutatást követi, és igyekszik a lehető legtökéletesebben teljesíteni a gyertyagyújtás micváját. A naponta növekvő számú lángok arra tanítanak, hogy sohasem szabad megállnunk, minden nappal tovább kell haladnunk a szentségben, környezetünk fényesebbé, spirituálisabbá tételében. A hozzáadás a második estén kezdődik, akkortól gyújtunk meg egy teljes héten át minden nap eggyel több lángot. Egy hét spirituális szempontból teljes ciklust jelképez, melyben minden olyan helyzetre sor kerül valami módon, amivel az ember találkozhat.
„Amikor eggyel több gyertyát gyújtunk meg, mint a megelőző napon, azzal újra és újra elköteleződünk a folyamatos fejlődés irányában, bármi történjék is velünk a hét, vagyis a teljes életünk során.”
A hanukai gyertyák fénye tanítás mindennapi életünk számára is. Minden egyes nap tovább kell növekednünk, haladnunk, új lehetőségeket kell teremtenünk arra, hogy terjesszük az isteni fényt az otthonunkban és az egész világban. Ilyen módon a hanukai gyertyák fénye vezet el majd ahhoz a végső és csodálatos fényhez, amelyet a megváltás korában tapasztalunk majd.