A zvili Slomó Slomke Goldman rabbi a zvili haszidizmus egyik rebbéje volt, aki ezt a haszid ágat az ukrajnai Zvilből Jeruzsálembe költöztette. Híres volt jó cselekedeteiről és arról, hogy rengeteg fiatalt mentett meg misszionáriusoktól. Széles körben hirdette a családi élet tisztaságára vonatkozó törvények betartásának fontosságát és e nemes munkák közben is talált időt arra, hogy a zsidó jogra vonatkozó, igen bonyolult kérdésekre válaszokat adjon. Róla szól a következő tu bisváti történet.
A nap már lemenőben volt tu bisvát ünnepének beköszönte előtt, a jeruzsálemi Mácháne Jehuda piacon még nyüzsögtek a vásárlók, hogy megrakják a kosaraikat Izrael Földjének csodálatos terméseivel. Jeruzsálem Bét Jiszráel nevű negyedében, a zvili rebbe zsinagógájában ünnepi étkezésre készültek, már az utolsó simításokat végezték: az asztalok gyümölcsökkel megrakott tálcáktól és kosaraktól roskadoztak, és színek és illatok kavalkádja várta a belépőket. Az egyik haszid felesége még szukotkor használt citrusgyümölcsből, azaz etrogból készült lekvárt is küldött a lakomára.
A rebbe elhelyezkedett az asztalfőn álló székében és elmélkedni kezdett a gyümölcsök mibenlétéről: az egyes fajták szimbolikus jelentéséről és arról a bonyolult kérdésről is, hogy az előtte levő kínálatból melyik gyümölcsre kell elmondani a fák termésére vonatkozó áldást. Végül kiválasztotta a megfelelő gyümölcsöt, mély átéléssel elmondta az áldást és egy kis darabot leharapott. Ezt követően jelzett segítőinek, a sámeszeknek, hogy osszák ki a megjelent tömeg között a gyümölcsöket. Ők természetesen azonnal nekiláttak a feladat végrehajtásának. Ekkor megjelent egy fiú. Tíz év körül volt és mindenki ismerte, hiszen rendszeresen megjelent a közösségben.
A fiú nagyon szerette a tiseket, ezeket a különleges alkalmakat, amikor a rebbe a saját asztaláról osztott egy-egy falat ételt a haszidoknak, majd tanításokkal és közös énekléssel inspirálta őket.
A rebbe ránézett a fiúra és jelzett neki, hogy jöjjön közelebb. A fiú izgatottan, de mégis kissé szégyenkezve közeledett a rebbe székéhez. A rebbe azt mondta neki:
„Tu bisvát van. Mondd csak, ettél ma már etrogból készült lekvárt?”
A fiú megrázta a fejét, a rebbe pedig átnyújtott neki egy kanállal a finomságból. A fiú áldást mondott és megette a lekvárt, a rebbe pedig így szólt:
„Tudod-e, hogy mi jót hoz nekünk az etrog tu bisvátkor? A gyümölcstermő fák újévén, vagyis a mai napon a következő év minden egyes gyümölcséről ítéletet hoznak az Égben. Természetesen az etrogokról is, amiket majd a szukoti csokorban használunk. Szokás, hogy tu bisvát napján a főimában imádkozunk az Örökkévalóhoz, hogy kiemelkedő minőségű etrogjaink legyenek a következő szukotra.”
A fiú visszatért a helyére és pár nappal később már szinte nem is emlékezett arra, hogy mit mondott neki a rebbe. Nyolc hónappal később, néhány nappal szukot előtt megjelentek a jeruzsálemi utcákon a szukoti csokor négy növényét kínáló árusok.
A lelkiismeretes vásárlók sorra járták őket, nézték, hogy kinél lehet a legegyenesebb lulávot (pálmalevél), a legtökéletesebb hádászt (mirtuszág), a legfrissebb árávát (fűzfaág) és a legtisztább etrogot kapni. A zvili rebbétől ismert fiúcska is az árusok között lézengett, figyelte a színes forgatagot, hallgatta az izgatott beszélgetéseket és azon kapta magát, hogy ő is szeretne egy igazi, gyönyörű etrogot magának. Tudni kell, hogy szukot előtt az etrog igen drága gyümölcs, az ünnep után azonban – ahogy mondják – eszrig nách szikesz, etrog szukot után, annyi mint: eső után köpönyeg, senkinek sem kell. A fiú tisztában volt azzal, hogy apja még azt az egyetlen etrogot is nehezen fizette ki, amit minden évben vásárolt a család összes tagja számára, közös használatra, de a vágy olyan erős volt, hogy végül odaállt kívánságával az apja elé.