Nem árt, ha etroglekvár is van az ünnepi asztalon

A zvili Slomó Slomke Goldman rabbi a zvili haszidizmus egyik rebbéje volt, aki ezt a haszid ágat az ukrajnai Zvilből Jeruzsálembe költöztette. Híres volt jó cselekedeteiről és arról, hogy rengeteg fiatalt mentett meg misszionáriusoktól. Széles körben hirdette a családi élet tisztaságára vonatkozó törvények betartásának fontosságát és e nemes munkák közben is talált időt arra, hogy a zsidó jogra vonatkozó, igen bonyolult kérdésekre válaszokat adjon. Róla szól a következő tu bisváti történet.

A nap már lemenőben volt tu bisvát ünnepének beköszönte előtt, a jeruzsálemi Mácháne Jehuda piacon még nyüzsögtek a vásárlók, hogy megrakják a kosaraikat Izrael Földjének csodálatos terméseivel. Jeruzsálem Bét Jiszráel nevű negyedében, a zvili rebbe zsinagógájában ünnepi étkezésre készültek, már az utolsó simításokat végezték: az asztalok gyümölcsökkel megrakott tálcáktól és kosaraktól roskadoztak, és színek és illatok kavalkádja várta a belépőket. Az egyik haszid felesége még szukotkor használt citrusgyümölcsből, azaz etrogból készült lekvárt is küldött a lakomára.

A rebbe elhelyezkedett az asztalfőn álló székében és elmélkedni kezdett a gyümölcsök mibenlétéről: az egyes fajták szimbolikus jelentéséről és arról a bonyolult kérdésről is, hogy az előtte levő kínálatból melyik gyümölcsre kell elmondani a fák termésére vonatkozó áldást. Végül kiválasztotta a megfelelő gyümölcsöt, mély átéléssel elmondta az áldást és egy kis darabot leharapott. Ezt követően jelzett segítőinek, a sámeszeknek, hogy osszák ki a megjelent tömeg között a gyümölcsöket. Ők természetesen azonnal nekiláttak a feladat végrehajtásának. Ekkor megjelent egy fiú. Tíz év körül volt és mindenki ismerte, hiszen rendszeresen megjelent a közösségben.

A fiú nagyon szerette a tiseket, ezeket a különleges alkalmakat, amikor a rebbe a saját asztaláról osztott egy-egy falat ételt a haszidoknak, majd tanításokkal és közös énekléssel inspirálta őket.

A rebbe ránézett a fiúra és jelzett neki, hogy jöjjön közelebb. A fiú izgatottan, de mégis kissé szégyenkezve közeledett a rebbe székéhez. A rebbe azt mondta neki:

„Tu bisvát van. Mondd csak, ettél ma már etrogból készült lekvárt?”

A fiú megrázta a fejét, a rebbe pedig átnyújtott neki egy kanállal a finomságból. A fiú áldást mondott és megette a lekvárt, a rebbe pedig így szólt:

„Tudod-e, hogy mi jót hoz nekünk az etrog tu bisvátkor? A gyümölcstermő fák újévén, vagyis a mai napon a következő év minden egyes gyümölcséről ítéletet hoznak az Égben. Természetesen az etrogokról is, amiket majd a szukoti csokorban használunk. Szokás, hogy tu bisvát napján a főimában imádkozunk az Örökkévalóhoz, hogy kiemelkedő minőségű etrogjaink legyenek a következő szukotra.”

A fiú visszatért a helyére és pár nappal később már szinte nem is emlékezett arra, hogy mit mondott neki a rebbe. Nyolc hónappal később, néhány nappal szukot előtt megjelentek a jeruzsálemi utcákon a szukoti csokor négy növényét kínáló árusok.

A lelkiismeretes vásárlók sorra járták őket, nézték, hogy kinél lehet a legegyenesebb lulávot (pálmalevél), a legtökéletesebb hádászt (mirtuszág), a legfrissebb árávát (fűzfaág) és a legtisztább etrogot kapni. A zvili rebbétől ismert fiúcska is az árusok között lézengett, figyelte a színes forgatagot, hallgatta az izgatott beszélgetéseket és azon kapta magát, hogy ő is szeretne egy igazi, gyönyörű etrogot magának. Tudni kell, hogy szukot előtt az etrog igen drága gyümölcs, az ünnep után azonban – ahogy mondják – eszrig nách szikesz, etrog szukot után, annyi mint: eső után köpönyeg, senkinek sem kell. A fiú tisztában volt azzal, hogy apja még azt az egyetlen etrogot is nehezen fizette ki, amit minden évben vásárolt a család összes tagja számára, közös használatra, de a vágy olyan erős volt, hogy végül odaállt kívánságával az apja elé.

A gyermek apját büszkeséggel töltötte el, hogy a fiú a lehető legtökéletesebben szerette volna betartani a micvát. Átadott neki néhány pénzdarabot és azért imádkozott, hogy Isten segítségével csoda történjen és abból a kevés pénzből tudjon magának kóser etrogot vásárolni. A fiú boldogan megköszönte a pénzt és elrohant az egyik legnépszerűbb kereskedőhöz, Zálmán Rosenfeldhez. A vevők folyamatosan jöttek-mentek, ám amikor épp volt egy kis szünet, a tulajdonos észrevette a fiút és megkérdezte, mit szeretne „Egy kiváló minőségű etrogot szeretnék vásárolni” – mondta.

Amikor Reb Zálmán meglátta, hogy mindössze néhány kopott pénzérméje van a vásárláshoz, az üzlethelyiség sarkában lévő ládához irányította a fiút, aki boldogan látott neki a keresésnek. Hamar lekókadt azonban a kedve, mert a ládában csupa foltos, szépnek semmiképpen nem nevezhető etrog volt. Kedveszegetten folytatta a keresgélést, amikor – hihetetlen! – gyönyörű, tökéletes etrogra bukkant. Sehol egy folt, sehol egy sérülés. Tökéletes forma, tiszta felület és még a pitámja, az etrog csücske is ép volt és érintetlen. Boldogan futott a kereskedőhöz, aki egy pillantással felmérte, hogy a fiúnak jóval értékesebb darab van a kezében, mint amilyeneket a neki szánt ládában tartott és váratlanul kiabálni kezdett:

„Nem megmondtam, hogy csakis abból a ládából válogathatsz? Tényleg azt képzeled, hogy azért a pár fillérért, amit magaddal hoztál, ilyen gyönyörű gyümölcsöt adok el neked? Ez legalább kétszázszor annyit ér, mint amennyi pénzed van!”

Hiába magyarázta a fiú, hogy abban a dobozban találta, amit a férfi mutatott neki, reb Zálmán nem hitt a gyermeknek. A fiú szerencséjére azonban a vásárolók közül néhányan figyelték őt, mert tetszett nekik az az elmélyültség és gondosság, amivel a fiatal vevő az etrogokat válogatta. Ők tanúskodtak, hogy valóban igazat mondott a fiú. Reb Zálmán elszégyellte magát az alaptalan gyanúsításért és megértette azt is, hogy az Örökkévaló akarta így, hogy a fiú ilyen szép gyümölcsöt találjon. Megenyhült arccal mondta:

„Úgy látszik, Isten akarata volt, hogy ilyen csodálatos etrog kerüljön hozzád. Most már tudom, hogy nem csalással jutottál hozzá és szívesen adom el neked annyi pénzért, amennyi a kezedben van.”

A kereskedő becsomagolta a gyümölcsöt és átnyújtotta kis vevőjének, aki sugárzó arccal vette át a csomagot és futott haza apjához, hogy megmutassa szerzeményét. Csak amikor már otthon volt és többször végiggondolta az eseményeket, akkor értette meg, hogy a zvili cádik nyolc hónappal korábban mondott szavai igaznak bizonyultak. A tu bisvátkor elfogyasztott etroglekvár és az, hogy jó etrogért imádkozott, tényleg jó jelnek bizonyult arra nézve, hogy kitűnő etrogja legyen az embernek a szukoti csokorhoz.