Ezt üzente a Rebbe 1990-ben, hanuka nyolcadik napján:
Hanuka van, egész pontosan az utolsó gyertya meggyújtásának napja. A zsidó szokásnak megfelelően meggyújtjuk a menóra
lángját a zsinagógában, ahol a zsidók, és köztük legfontosabbként a gyerekek összegyűlnek, hogy imádkozzanak és jó dolgokat kérjenek Istentől. Ezek közé tartoznak a hanukai gyertyákra mondott áldások is, amikben azt kérjük az Örökkévalótól, hogy ahogyan „abban az időben” és azokban az években csodákat tett a zsidók számára, úgy tegyen számunkra csodákat „a mi időnkben”. A „mi időnkben” nemcsak azt jelenti, hogy az évnek ebben a részében, amiben most vagyunk, hanem azt is, hogy a történelemnek ebben a szakaszában, amiben mi élünk.
Hanuka napjaiban a zsidók készen állnak arra, hogy megőrizzék a fényt, megőrizzék a zsidó élet tisztaságát és szentségét. E feladat sikere nagymértékben függ a gyerekek viselkedésétől, és fontos, hogy látható legyen rajtuk az, hogy ők „Isten által megáldott leszármazottak”, annak az áldott nemzetnek az áldott gyermekei, mely Ávráhámtól, Jiccháktól és Jáákovtól, Szárától, Rivkától, Leától és Ráheltől származik. Ők nevelték fel 12 gyermeküket, a 12 törzset, akiktől az egész zsidó nép ered. Köztük van Lévi törzse is, akiktől a lévik és a kohénok származnak [a Szentélyben szolgálatot teljesítő férfiak].
A hanukai csodára a kohénok által kerülhetett sor, ahogyan azt a hanukai imákban is elmondjuk, az ál hániszim [csodákért mondott] imában. Ez minden kohént és lévit és az egész zsidó népet arra emlékezteti, hogy az Örökkévalótól származó feladatunk örök időkre az, hogy továbbvigyük azt a fáklyát, melyben a micvák a gyertyák és a Tóra a fény. A legtöbb micva teljesítése esetén fizikai értelemben nem látható a „gyertya” és a „fény”. Ám a hanukai gyertyák meggyújtásának micvájánál nyilvánvalóan látszik, hogy egy micva betartása hogyan teremt látható fényt, mely bevilágítja egész környezetét.
Ahogy mondtam, egy zsinagógában gyújtjuk meg a gyertyákat, ahol zsidók gyűlnek össze, hogy imádkozzanak. A délutáni mincha ima elmondása után, hanuka első napjától fogva és az azt követő összes napon, egészen a nyolcadik, legutolsó napig, melyet zot chánukának nevezünk, meggyújtjuk a lángokat. Nem ugyanazokat a gyertyákat gyújtjuk meg minden nap, hanem naponta új, friss gyertyákat használunk, mert az embernek minden egyes betartott parancsolathoz új és friss lendületre van szüksége.
Különösen igaz ez az ünnep nyolcadik napján, amikor nyolc új gyertyát gyújtunk meg, mindegyik új lánggal és új tűzzel ég, szimbolizálva a „ner Hásem nismát ádám” mondást, vagyis az ember lelkének, az Örökkévaló gyertyájának egyre intenzívebben égő lángját.
Minden egyes zsidó léleknek, legyen akár felnőtt, akár gyermek, a legidősebbtől a legfiatalabbig, az Örökkévaló lelket adott, a nesámát, mely nem más, mint Isten gyertyája, az Ő fénye, melyet a zsidók testébe helyez, hogy a zsidó emberek testükkel és lelkükkel világítsák be a környezetüket. Ahogy azt a hanuka gyertyák törvényeivel kapcsolatban is látjuk: nem elegendő, ha egy zsidó otthon belsejében égnek, kifelé is kell világítaniuk, az otthonon kívülre, az udvar felé, a közterületek felé, hogy az egész világ lássa: egy zsidó gyermek, vagy anya, apa vagy bármely más zsidó felnőtt teljesített még egy isteni parancsolatot, és fényt teremtett ezzel, mely fényessé teszi az egész külvilágot. Ti most bizonyosan mindannyian hazamentek és teljesítitek azt a feladatot, hogy fényessé tegyétek a saját otthonotokat és zsidó szomszédaitok otthonát úgy, hogy közben az egész utcát megvilágítjátok.
És ha még itt, a gálutban, a szétszóratásban is képesek vagytok arra, hogy az egész utcát bevilágítsátok, akkor bizonyosan nagyon hamar, még napjainkban eljön a teljes és igaz megváltás a másiách [messiás] által.
Akkor állni fog a harmadik Szentélyünk, és valóban meggyújthatjuk a gyertyákat szent udvarodban, a harmadik Szentély udvarában.