Köves Slomó rabbi előadása a szukkoti vízöntés szokásáról

Szukka 48 – Napi Talmud 598 – A vízöntés szokása

 

Mi a teendő ha az ünnep után is csak szukkában tudunk étkezni? Kötelező-e a hálel, smini áceret napján?
Szukkot alatt az áldozatok mellè nemcsak bort, hanem vizet is öntöttek. Hogyan történt a vízöntés rituáléja?
A vízöntés örömmel kísért rituálé volt. Ennek kapcsán a talmud egy kis anekdotában tér ki az öröm és a boldogság kérdéseire.

Az előadással kapcsolatos hanganyag, jegyzetek, és a Talmudi oldal az alábbi linken letölthető: napitalmud.hu/esemeny/sukkah-48

—————————————————-

Szukká (Sátor) – סוכה
Az érvényes és az érvénytelen Szukkot, illetve az árbá minim törvényei (a négyféle növényfajta, amelyet csokorba fogva teljesíthetjük a luláv megragadásának előírását). Ugyanebben a traktátusban kerülnek megtárgyalásra a sátoros ünnep idején a Szentélyben megtartott szertartások. Ennek a traktátusnak a terjedelme a Babilóniai Talmudban 56 oldal.

—————————————————-

A lublini Meir Spira rabbi által 1923-ban indított kezdeményezés 7 év, napi egy órás tanulás mellett vezet végig a Babilóniai Talmud felbecsülhetetlen tudás tengerén, úgy hogy a programban résztvevők minden nap egy teljes talmudi fóliást tanulnak végig.

Köves Slomó rabbi vezetésével, először nyílik lehetőség magyar nyelven bekapcsolódni a Dáf Hájomi 14-ik ciklusába. Minden hétköznap reggel 7:30​-8:30​ között.

Kezdés: 2020. január 2.
Befejezés: 2027. június 7.
Helyszín: Óbudai Zsinagóga
(1036. Budapest, Lajos u. 163.)

Érdeklődés: talmud@zsido.com
Jelentkezési lap: zsido.com/talmud

Kulcsszavak: #szukká #hálel #sminiaceret #vízöntés #öröm #boldogság