Ros hásánái menü a Talmudban felsorolt öt összetevővel, az édes új év reményében

A családi vagy baráti körben elköltött ros hásánái étkezés az új év egyik első eseménye. A szeretteinkkel elköltött ünnepi lakoma azt hirdeti: „Itt vagyunk, ismét eltelt egy együtt töltött év, lechájim – az életre!”

A Talmud öt olyan ételt említ, melyet szerencsénk biztosítása érdekében ajánlatos ros hásánákor fogyasztani: tök, fekete szemű bab (tehénborsó), póréhagyma, cékla és datolya. Ezen ételek nevei mind különböző újévi kívánságokra játszanak rá. A datolyát jelentő „támár” szó például a „jitámu” – legyenek eltávolítva (ellenségeink közülünk) kifejezésre emlékeztette bölcseinket. (A többi szimbolikus étel jelentéséről korábbi cikkünkben írtunk.)

A következő fogásokat ezek az összetevők ihlették meg. Azt a vágyunkat fejezik ki, hogy jól kezdődjön az évünk. A receptek az egyes ételek nevére kattintva érhetők el.

Előétel: Cékla- és sütőtökpürés crostini – A zöldségeket úgy készítjük el, hogy a bennük levő édességet hangsúlyozzuk; sűrű állagú masszává pürésítjük, vagy törjük, majd a ropogós kenyérkarikákra kenjük. Egy vékony réteg hagymalekvár, csicseriborsó krém, vagy kecskesajt pikáns kontrasztot kölcsönöz a falatkáknak, a hozzá kínált alma-édeskömény saláta pedig az új év első falatjainak túláradó ízvilágáról gondoskodik.

Főétel: Hal gránátalma öntettel – a gránátalma szirupot mézzel keverjük össze, hogy ellenállhatatlan, édes-savanyú ízt kapjunk általa.

Köret: A póréhagyma-fekete szemű bab (tehénborsó) keverékéből összeállított ros hásánái köret szimbolikus zsidó továbbfejlesztése a hagyományos amerikai babos-zöldséges „Beans n’ Greens” köretnek. Egészséges választás, fokhagymás utóízzel, mely jól illeszkedik a spenót halványan kesernyés, a póréhagyma édes és a bab földes ízéhez

Desszert: Természetesen nem térhetünk el az alma és a méz hagyományától. Ez az almás-datolyás sütemény feldarabolt datolyát és frissen reszelt almát kínál nekünk. A mézes-kardamomos karamellöntet kiváló kiegészítője ennek a finom, őszi desszertnek – a karamell egészen csekély kesernyéssége kiegyensúlyozza a datolya édességét. A kardamom egzotikus ízt kölcsönöz neki, a méz pedig édes, az új év reményében. (A datolya-íz felerősítése érdekében az öntetben helyettesíthetjük a mézet szilánnal, vagyis datolyamézzel.)

Forrás: Tablet Magazine